• CADAVERES on Facbook
  • CADAVERES on MySpace

Következő koncert

Napl

75. fejezet - Tour 2010: Párizs (Pronyófeszt a hátsókertben)

Szijasztok kiskalózok Bölcsi kapitány jelentkezik a fedélzetről immáron második szösszenetével! Mai kalandunk témája a párizsi kiruccanásunk lesz, melyről elöljáróban az elmondható, hogy kb annyira volt izgalmas, mint 48 órán keresztül nézni egy darab szart :)
Na de tényleg! Röpüllővel mentünk ám, (mert megtehetjük háhááá) így a reptéren voltunk már 10 óra felé. A becsekkolás után egy csoportos toalettvizitet tettünk, mindenki kicsit feszengett, no de a molett (Delcsik báró) volt a legnagyobb!
Amit ő lerendezett a repülőn, na azt mindenkinek látnia kellett volna!!
Szakállpödörgetés a végletekig meg mereven előre bámulás a semmibe csak néhány a műsorszámból!
Probléma nem volt a repüléssel, nyugis volt és nemsokára már az Orly reptéren találtuk magunkat, ahol vadul elkezdett Körmösibá biznicelni a taxisokkal.
A felállás ugyanis az volt, hogy a reptér a város déli részén volt, a gigafeszt pedig észak-nyugat felé... Még taxival is 45perces utat tettünk meg a helyszínig!
De amikor odaértünk akkor értek minket a sorozatos meglepetések! A franciák nagymesterei a mellé meg a félrebeszélésnek, ezt többször is bizonyították aznap.
Megpróbálom leírni a látványt: olyan 3 focipályányi placc volt körbekerítve, körbe lakótelep meg még egy kis mező, maga a feszt meg 2 színpadból állt (az egyik egy közepesen nagy kamionplatón) meg néhány merch sátorból illetve egy étkezdéből, aminek később még fontos szerepe akadt. A backstage, ahova vezettek minket egy nagy sörsátor volt, és amikor kérdeztük, hogy hol fogunk aludni, a szervező készségesen mutatott a fűre nagy mosolya kíséretében, hogy, ”gyárekek, há’ itt”!
Ők azt mondták, hogy lesz szállás kempingben. Ójee. Csak arról nem szóltak, hogy mindehhez ők csak a földterületet adják :)
Akkor rájöttünk, hogy mindezt csak ittasan fogjuk kibírni, így neki is láttunk a fogyasztásnak. A helyi csapolt egész erős volt, 2 korsó után már mindannyian szebbnek láttuk az amúgy lerettyent hippikolóniának tűnő közeget.
Még tettünk néhány kísérletet, hogy felmérjük a színpadi motyót, de megint a francia mellébeszélés győzött, így otthagytuk a szervezőket a gecibe és inkább a zenészektől érdeklődtünk, hogy min lehet majd játszani... De most komolyan! Annyira nem voltak képesek, hogy egy igen/nem választ adjanak arra, hogy ”Hé, az ott fönn, az a MEZA EMPLIFÁJÖR, az tiedé vagy nem?” persze mindez angolul! Kiborító!
Koncertet lenyomtuk, voltak magyar havercsótányok is, akik annyira brutál módon szórakoztak, hogy a 3. számnál már kikísérték őket a fesztiválról :D
A nép vette volna a muzsikát, ha olyan 7-8 szám után le nem zavarnak minket a színpadról... Hát ezt sem kommentálnám, de azért a keverőembernek még leordítottam a fejét, hogy ”ÁMÁTŐŐŐR-ÁÁ-MÁÁ-TŐŐŐR”!
A remek show után kitaláltuk, meg már kezdett is hideg lenni, hogy nem élünk a kempinglehetőségeinkkel, és inkább kivitetjük magunkat a reptérre, ott legalább vannak padok meg fűtés. DE!! Mivel sofőrünk az egyik hangosító volt, meg kellett, hogy várjuk az összes bandát és csak utána volt hajlandó kivinni minket.
Addig a már fentebb említett kajasütödénél állva melegedtünk, ami gyakorlatilag az életünket mentette ott meg :) És hogy ne legyen minden zökkenőmentes, megpróbáltuk kideríteni, hogy akkor mégis mikor indulunk a röptérre.
Hát ez is hihetetlen nyelvi akadályokba ütközött (francia részről) illetve kurvaanyázásba torkollott, mert ezek a szerencsétlenek megint nem tudtak válaszolni arra, hogy mikor indulunk vagy hogy beülhetnénk e addig legalább a kocsiba, hogy ne fagyjunk kockára. Ehelyett folyton valami konténert emlegettek, hogy az jó, meg ott van szék meg fűtőtest és oda nekünk be kell ülnünk...
Jobb híján beültünk, kicsit aludtunk és utána végre! kivittek minket a reptérre ( persze még előtte eltévedt a csávókám...) ahol megint kicsi alvás és becsekkolás stb.
Még annyi megemlítendő, hogy ami Ferihegyen 5 perc volt az itt 30 perc lett és nem azért, mert nem értettük meg egymás szavait... A kishölgy még a jegyemet is elfelejtette volna odaadni, ha én nem szólok rá...
Hát bazmeg ennyit a fránsziákról :)
A városból semmit sem láttunk, pontosabban én felszálláskor láttam a távolban az Eiffel-tornyot oszt’ annyi.
Minden szó így történt, ahogy mondom, vagy ne legyen a nevem Regős Bendegúz!

No csókolom :)


Bölcsi
vissza

CadaPlayer

No flash player!

It looks like you don't have flash player installed. Click here to go to Macromedia download page.

Powered by Flash MP3 Player

 

Hírlevél